Lőrincz Nikolett vagyok.

Szűk családommal Anyukámmal, nagymamámmal szeretetben, boldogan éltem. Mind minden család mi is sok nehézségen mentünk keresztül, de a türelem, az összetartás így a problémák megoldása mindig erősebb volt, mint az akadályok. Akkor is, amikor édesapám súlyos és gyors lefolyású betegség következtében évekkel ezelőtt itt hagyott minket.

Édesanyám még többet dolgozott, hogy el tudjam végezni a főiskolát, amit sikeresen befejeztem.

A Sors viszont megint közbe szólt és újabb, még nagyobb kihívás elé állított.

2011. december 05-én édesanyám munkába indult, amikor rosszul lett és megállt a szíve. Pedig csak 45 éves!

A mentők gyorsan kijöttek, az újra élesztés sikeres volt. Intenzív osztályon kezelték, először altatásban, majd néhány nap múlva felébresztették. Sajnos komplikációk merültek fel és édesanyám kómába esett.

Teltek a napok, fizikailag a gyógyulás útjára lépett, mert le tudták venni a lélegeztető gépről. Ezután átvitték az úgynevezett figyelőbe. Az ígéretek szerint néhány nap megfigyelés után áthelyezték volna rehabilitációs osztályra. Amikor immár a harmadik kórházba mentünk látogatni, döbbenten tapasztaltuk, hogy a rehabilitációs osztály helyett elfekvőbe tették. Meg sem indokolták, még csak nem is szóltak!

Édesanyám megszült, felnevelt, mindig mindenben támogatott. Most rajtam a sor, hogy lehetőségeim szerint viszonozzam.

Véletlen volt, vagy nem, néhány nappal előtte hallottam egy lehetőségről. Alcsútdobozon található egy öregek otthona, ahol speciális ápolási részleget is kialakítottak kómás betegek számára.

Azonnal döntöttem, hogy oda szállíttatjuk, mert meg kell adni neki az esélyt a gyógyulásra. Jelenleg is ott gyógyul.